Ismét egy tanulságos történettel fogok számotokra szolgálni, ugyanis a múlt hétvégén megint történtek olyan dolgok, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni...
A történet főszereplője természetesen én és a lovak, jobban mondva egy ló lesz, aki igyekezett a nevéhez hű maradni. Néha persze meglepően sikerül önmagát is meghazudtolnia, de mostanában ez ritkábban fordul elő. Lehet, hogy a beköszöntött tavasz miatt van ez így? Vagy egyszerűen a tavaszi frissesség csak úgy teng a zsigereiben és a télen felgülemlett feszültséget szeretné magából ilyen lelkesen kiadni? Remélem erre nemsokára választ kapok, hiszen közeledik a versenyszezon, és szeretnénk őt minél jobb fényben feltüntetni a jövőben. Nem csak a bírák előtt, hanem saját maga miatt is. Elsősorban ő a legfontosabb.
Történt ugyanis, hogy múlt hét szombaton a napos időre és a tanulás hanyagolására való tekintettel úgy döntöttem, hogy a testem is, lelkem is jobban fog járni, ha egy kicsit megmozgatom a tanulásban elgémberedett, fáradt tagjaimat. Nem volt nehéz meghozni a döntést: irány a lovardába! Minden a szokásosan folyt, úgy mint máskor: érkezés, beköszönés a többieknek, cipőcsere és usgyí lovat ápolni és edzeni. Nem is volt semmi különös, minden úgy ment, mint mindig. Törzskönyvezett nevén Devilnek nevezett lóegyed jutott ezen a napon is nekem. Aranyos lovacska, ha nem ül rajta senki, ártatlan, mint a bárány. A szemei kicsit szomorúságot sugároznak, de mindezt ellensúlyozza a szokatlanul hosszú dús sörénye és üstöke, amely tökéletesen kiemeli vékony, izmos, ívelt nyakát. Egy telivérről van szó, aki karrierje kezdetén versenylóként indult, aztán egy sérülés következtében átnevelésre ítéltetett: ugrólovat kezdtünk el belőle faragni. Mondani sem kell, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat, ha az alapanyag nem fenyőfa, hanem tölgy. Kemény és makacs. A galoppályán belevésett emlékek láthatóak még mindig, és bizony ezeket a barázdákat ha csak halványítani lehet, eltűnni soha nem fognak. Ha majd jobban szemügyre veszi egy hozáértő ember, mindig láthatóak lesznek ezek a sérülések. A mi feladatunk, hogy mindezeket a barázdákat, amelyek Devil lelkén keletkeztek, elhalványítsuk annyira, hogy a későbbiekben bizalommal fordulhasson az emberek és a teljesítendő feladatok felé. Legyen elég önbizalma hozzájuk, ne törjön elő egyből a félelem belőle és ne meneküljön azonnal világgá. A koncepció ez, csak menetközben kell néhány tennivalót újragondolni, mert neki is van beleszólása a történésekbe. Ez persze még egy vargabetűvel gazdagítja az amúgy sem kevés tannivalónkat. Nem baj, megoldjuk.
Már ültem Devil hátán, amikor már az akadályok is fel voltak állítva a pályán. Nem nagy ugrások, csak egy kis járó iskola és gimnasztika. Mégis tavasz van, meg kell mozgatni a lovacskák fáradt tagjait is. Természetesen ez jó az unalom ellen is. Általában szívesen oldják meg a feladatokat, amiket adunk nekik, mert teljesíthetőek és mégsem síkmunkáról van szó... Ilyenkor is elő szokott fordulni, hogy valami oknál fogva Devil nem akar az akadály közelébe menni, megriad, 180 fokot megfodul, eloldalazik...Általában egy kis beszélgetés után rájön, hogy ha elsétál az akadály mellett, akkor az nem fogja őt egyből felfalni. Sőt! Meg sem mozdul! Ha elérnek ezek az információk az agyi idegpályákon fejecskéjének érzékeléscentrumába, akkor már sikerünk van. Az oda vezető út azonban rendkívül rögös, sokszor járhatatlan, vagy buktatókkal van teli. Aki mindezt bevállalja, olyan útra vállalkozik, mint Zsákos Frodó a Gyűrűk Urából ,aki a gyűrűt juttatta el a Végzet Hegyéhez. Mindez persze nem lehetetlen, de kockázatos. A felelősséget csak az vállalja a saját életéért, aki a ló hátán ül, kinek viselkedése különösen rapszódikus.
Lépés, ügetés, vágta. A sorrend mindig ez szokott lenni. Már ügetésnél is feltűnt, hogy nem akar leállni, sőt! Mintha csak egy gombot nyomtam volna meg a hátán, Szorgalmasan ügetett velem a pályán, csak irányítani kellett a megfelelő helyekre és ő szépen tette a dolgát. Néha elsiette magát, de e megesik. Olyan kor hártébb helyezem a testsúlyomat és egyből lassítani kezd. Minden működött nagyon szépen. Egy másik lovas, addig egy másik kancával lovagolt, akik nagyon szépen boldogultak. Az a kanca szeretni a játékos feladatokat, neveltetéséből adódóan. Vele nem fordulnak elő olyan problémák, mint Devillel.
De vissza Devilre. Amikor a vágtára került a sor, akkor is megvolt ugyanaz az érzés mint ügetésban. Gombnyomásra működött minden, ami már több, mint gyanús volt. Kiderült, hogy csak két nappal korábban lemozgatva, és csak karámozva volt. Ez persze nem indok, hogy úgy menjen, mint egy felhúzott vekkeróra. Nem voltam bepánikolva, hiszen máskor is történt ilyen. Most viszont a különbség abban állt, hogy nem tudtam megállítani vágtából, ami eddig még nem fordult elő. Hiába szerettem volna, ha egy fokozattal lejjebb kapcsol, nem tudtam mit csinálni. Csak vitt a hátán, mint aki oda tartozik és magát nem zavartatva száguldott a karámban. Szeretem én a száguldást, de csak módjával. Ha elérem, hogy a befolyásaim, amikkel a lóra próbálok hatni, nem működnek, akkor elkezdek gyanakodni, hogy valami nincsen rendjén. Egy idő után, ha ez tovább folytatódik, akkor tény, előtör rajtam egyfajta pánikszerű félelem, hogy nem tudom irányítani a lovat. Ez elég ritkán fordul elő, de én is emberből vagyok, normális emberi tulajdonságokkal és a félelem is ide tartozik. Most ez a ritka eset történt. Cserélnem kellett a lovassal, aki a kancát lovagolta, mert látta, hogy nehezen boldogulok a lovammal. Felült ő is rá, még ment vele legalább annyit, mint én, azzal a különbséggel, hogy nem hagyta elszaladni. Ráerőltette az akaratát, nem hagyta elrohanni és a neki nem tetsző akadályok mellett is el kellett mennie. Ezek a viszonylag egyszerű feladatok is gondot okoztak neki, amit heves fejcsapkodással jelzett mifelénk. A lovasa persze nem adta fel és elérte a célját mindenféle kényszerítő eszköz nélül. Így ülhettem vissza Devilre, aki elvileg már kellő képpen le volt fárasztva ekkor. De az ő esetében tartózkodjuk inkább az ilyen kijelentésektől, mert meglehet, hogy ez nem így van. Vékony telivér testalkata ellenére mindig vannak tartalékai. Ennek köszönhetően nagyszerűen tud az erejével gazdálkodni különösen akkor, ha előtte két napot nem mozgott. Ez azt jelenti, hogy extrán teli volt energiával ezen a csodálatos szombati napon.
Visszaültem rá. Gondoltam nyugodtabb lesz, mint volt, de tévedtem. Az eddig szunnyadó energiák most kezdtek el benne felszabadulni és vulkánként kitörtni belőle. Amint elkezdtem vele dolgozni, jelezte, hogy teljes erőbedobással fog dolgozni - ellenem. Ahogy elkezdtük a járóiskolázást, egyből huncut lett. Ha az egyik kézen szépen átment, a másikon a világ minden kincséért sem akart. Ebből természetesen veszekedés lett, ugrálással, fejcsapkodással. Sikerült a feladat. következett a kis iksz. Na ott már sok baja akadt. Ekkor döntöttem úgy, hogy ha nem akar abba az irányba menni, akkor büntetésből egy kicsit vágtázom vele a homokkörön. Ezután ismét megpróbáltam rálovagolni az akadályra, ekkor sikerem volt. Meg szerettem volna még ezt a feladatot ismételni, hogy rögzítsük benne a helyes feladatvégrehajtás érzését, de ismételten kitört. Nem hagytam annyiban, megint következett egy kis körön vágta. Úgy szerettük volna, ha simán rálovagolok vele az akadályra, és ha ez sikerül, akkor erre a napra ennyiben marad az edzés. Csakhogy ő másképp gondolta és nem így lett. Ahogy a körön vágtáztam vele, elkezdte dobálni a hátulját, amit kiültem. Persze a fejcsapkodás nem maradhatott nála el. Aztán ismét szerettem volna rámenni az akadályra, de ekkor már ő is felhúzta magát ezen az egész helyzeten és ismételten kitért.
Ekkor történt meg az, amire addig nem számítottam: kijött a bal kengyelből a lábam. Valószínűleg érezhette ezt a kis hibát, mert egyből far dobálással válaszolt az egészre, aminek az lett az eredménye, hogy teljes egyensúlyvesztésbe kerültem és a másik kengyelből is kicsúszott a lábam. Már csak egy kis bakkolás hiányzott és Lilla már készen is volt a katapultálásra. Elengedtem a szárat, és hagytam, hadd történjen meg, aminek meg kell történnie... Mondanom sem kell, amilyen veszélyes volt a szitu, a kimenete legalább annyira szerencsés lett. Paradox módon amikor elengedtem a szárat, a ló egyszerűen kiszaladt alólam, így én csak annyit éreztem, hogy a földön vagyok. Guggolásba érkeztem, így csak annyi volt a dolgom, hogy felegyenesedem. Talpra érkeztem. Néztem is, hogy a jószág, akit az imént dresszúráztunk, farok felcsapva tűnik tova a karámban. Még jó, hogy nem tudott kiszaladni a világból, mert ha rajta múlik, akkor ő mr egy másik földrészen lenne, csak a kerítés tartotta vissza szándéka megvalósításában...A feszültség miatt érzett kényszer, a meglepettég, hogy leestem a lóról és mégsem fáj, valamint egyáltalán a tudat, hogy leestem, olyan hatással volt rám, hogy kitörtem a sírásban. Ilyen még sosem történt velem, hogy lovaglás miatt kezdjek el sírni, de most ennek is itt volt az ideje. Kiadtam magamból a feszültséget. Muszáj volt. Így indultam Devilért, aki közben a karám legtávolabbi sarkában keresett menedéket. Hiába, mert érte mentem és megfogtam. Visszavezettem a karám azon részéhez, ahonnan ő meglépett és a lovas visszaült rá. Ismét ő volt a soron. Elkapta. A sokéves tapasztalat, a kor sokat játszik ilyenkor. Ezt Devil is érezte és neki nem mert ellent mondani, bármennyire szeretett volna. Egy kis rábeszélés után minden sikerült a végén. A ló úszott az izzadtságban, ami lehet a fáradtság és a lelki leterheltség miatt lehetett. Ezután lesétáltattuk és leszereltük.
Tanulságként lehetne írni, hogy a lovat többször kell járatni, mint kétnaponta. Devilre ez hatványozottan igaz. Nem szabad ráhagyni a neki nem tetsző dolgokat. Ez az én hibám volt, habár aznap sem lovagoltam vele másként, mint előtte, mégis ez lett. Neki is érzékeny a lelke. Ezt tudjuk, és éppen ezért nem is használunk nála pálcát, mert csak rontana a helyzeten. Egyesek megkérdezték, h miért nem vertük el, amikor elszaladt. Mert így is elég érzékeny a lelki világa. Nem hiányzik, hogy még jobban elromoljon köztünk a kapcsolat. De Devil! Mi így szeretünk Téged!! :)
Nekem a mai volt a legjobb és legtartalmasabb lovaglás mivel ezek mind megtörténtek:
- 1. Nehézkesen de felugrottam Szilajra!
- 2. Szilaj hátán kint voltam először az erdőben lóháton persze!
- 3. Leestem Szilajról! De persze nem történt semmi baj!
Már tegnapra kész lett volna az a történet, amit ma is megírok nektek, azért, mert tegnap, amikor rányomtam az egeret az elküld gombra, a történetem – amit mellesleg másfél órán keresztül írtam- elszállt a balladai homályba, ezért is láthatjátok a segélykérő mondatomat egy kicsit lejjebb…
Na nem baj. Ismét rászánom magamat, igaz a tanulásra jobban rá kéne szánnom magamat, de az most nem megy. JJ
Szóval! Történetem visszanyúlik egészen tavaszig, amikor Fannika életet adott egy kiscsikónak, akit én találóan Lucifernek neveztem el az idők folyamán, de rá is szolgált a nevére a kis ördögfajzat.
Ezután Fanni tulajdonosa úgy döntött, hogy jó lenne minél előbb befedeztetni a lovat, hogy minél hamarabb legyen még egy kiscsikó… Ehhez azonban az kellett, hogy én a nyáron átjárjak egy másik tanyára – kancástul, csikóstul -, hogy Fannikát próbáztatni tudják…
Drága Andorunk viszont azt a kis problémát nem vette figyelembe, hogy nekem egyedül kellet volna átkeljek két főúton egy lóval és egy csikóval, ami egy kicsit megnehezítette volna a dolgomat, mert mindent segítség nélkül kellett volna véghezvinnem a küldetést. Így inkább nem vállaltam a dolgokat, pedig azt mondják, hogy bevállalós szoktam lenni. Bocs srácok! Esetünkben kivétel erősíti a szabályt!
A kismama- projekt így kitolódott őszre, amikor sikerült Fannit és a csikót átvinni a másik tanyába egy részeges lovász közreműködésével… Nem voltam ott, de az elmondások alapján kalandos útjuk volt mindhármójuknak, amibe most nem szándékozom belemenni, remélem megértitek!
Időközben Fannit megvizsgálta az állatorvos is, így megerősítést nyert a feltevésem is, miszerint a ló nem fog sárlani egészen addig, amíg a csikót szoptatja, ugyanis a szervezete a tejtermelésre van ráállva. Innentől kezdve felesleges volt tovább ottartani őket vendégségben, hiszen az eredeti cél még várat magára. Ennek tudatában október 25-ére kitűztük a hazamenetel időpontját.
Persze ez a három hetes kiruccanás - de nevezzük inkább nyaralásnak – felüdülés volt egy olyan lónak, aki már lassan 3 éve nem volt ménesben. A csikónak pedig jót tett egy kis szocializáció, mert egyébként hatalmas egóval rendelkezik a kis dög, nem árt neki sem, ha a ló társai megrendezik egy kicsit a bundáját! Jelzem, látható személyiségbeli változásokon ment keresztül a drágám, és ez örvendetes dolog!
A hazamenetel egy szép vasárnapra esett, ki is mentünk időben a tanyára, hogy sikerüljön a lovat a karámból becserkészni, aztán uzsgyí haza. Ez volt a terv, de arra nem készültünk fel, hogy a számításinkat Fanni keresztülhúzhatja… pedig ez történt!
Kimentünk a karámba a lovakhoz, köztük legelészett Fanni is Luciferrel, nagyon aranyos volt mind a kettő, Lucifert sikerült is először megfogni.
Csodálkoztam rajta, ugyanis a fordítva szokott lenni: előbb Fannit szoktuk megfogni, aztán a kicsit, mert olyankor ő még úgy gondolja, hogy nyugodtan tehet még egy-két kört, és esze ágában sincs bemenni az anyjával…
Fanni lett volna az én feladatom, de az a ló inkább kiszaladt volna a világból, csak ne kelljen hozzám idejönni, mert az valami nagyon rosszat jelent neki… Pedig én csak a vezetőszárat akartam ráakasztani, hogy be tudjuk végre vezetni. Csakhogy ő másképp döntött és inkább farokfelcsapva vágtatott körülöttünk, meg a lovak körül, és közben hatalmasakat nyerített- vagy inkább sikítozott.
Az egész olyan volt, mint amikor az ember egy kiskölköt akarna megfogni, de nem sikerül neki, mert a kölök gyorsabban fut nála és ennek tudatában még a nyelvét is nyújtogatja rá. A többi gyerek persze nem segít megfogni a kölköt, így egyedül maradunk a problémánkkal, és várunk, amíg a gyerek kifárad.
Esetünkben a többi gyerek a többi ló volt, akik közben békésen legelésztek, miközben Fanni keresztül kasul vágtatott közöttük… Amikor próbáltam közel menni hozzá – 5 méternél közelebb nem engedett, ha mégis nemsoká megtudjátok hogy jártam -, mindig elvágtatott a bides gebe. Sőt még arra is képes volt – amit eddig nem hittem róla -, hogy egy vizenyősebb részen is keresztülvágtatott, de legalább háromszor, csak azért, hogy kerülje a velem való érintkezést - pedig nem lett volna semmi baja annak a dögnek. Ezentúl minden egyes pocsolyába bele fogom hajtani, mert most megmutatta, hogy nem minden estben a száraz megoldások híve!
Egyszer sikerült egymáshoz közelebb kerülni a keringőzés alatt, aminek az lett a vége, hogy a ló hátat, azaz farat fordított nekem, és cuki kis lábikóit meglendítve, felém küldte azokat!! Nem álltam tőle messze, de nem is voltam közel hozzá, így szerencsémre csak a kezem kapta el a lendület végét, így nem történt nagy baj. Persze engem sem kellett félteni, így utánarohantam a kis szemétnek, aki egyből vágtába kapcsolt – vágtató vadló vehemenciájával elnyargalt-, de a vezetőszárat még hozzá tudtam vágni a farához… Szégyen a futás, de hasznos alapon megúszta a dolgot… Hülye gyökér! Elfut a problémák elől.
Utólag nővérem elmondta nekem, hogy elég vicces volt a kép, amikor én szaladtam a ló után, az meg jó otthagyott. Azért kösz az együttérzést! Olyan jól esik!
Ekkor jutott eszembe, hogy ott legelészik a kiscsikó, aki mindennek ellenére halálosan nyugodtan viselte, hogy a muterja megőrült, és szaladgál, mint zsidóban a fájdalom.
Miért ne vezethetnénk őt be? Lehet, hogy hiányozni a fog az anyjának, aki utánunk jön majd… Próba cseresznye alapon elkezdtük bevezetni Lucifert, jött is szépen utánunk, meg is lepődtem rajta.
Már elég messze jártunk, amikor azt vettük észre, hogy Fanni is elindult felénk. Aztán! Kettesbe kapcsolt!! Nyerítve - hőbörögve odaügetett hozzánk, persze a gyerekét féltette, aki nagyban tojt az egészre, hogy mi folyik körülötte. Andorunk egy jól irányzott mozdulattal elkapta a kötőfékét Fanninak, ami a pünkösdi királyság végét jelentette számára, mert ráakasztottam a vezetőszárat és elindultunk befelé…
Jól leizzadt a drágám a rohangálástól, de legalább kirúgta magából az istállógőzt, és nem kellett azon aggódni, hogy tele lesz a hazafele úton.
Időközben felszáradt, felszereltem, felültem rá, a csikót mellékötöttem, és nővérem biciklis kíséretében elindultunk haza.
Lucifer is örökölte a vízfóbiát. A pocsolyákat inkább átugrotta, de nem áztatta bele bacsabacsa lábacskáit. Összességében nem volt semmi baj a hazafele úton. A 47-esen amikor átkeltünk, ott fél egy kicsit az autóktól, de tesómmal úrrá lettünk a helyzeten. Gyönyörű őszi napsütésben ballagtunk haza, vissza a tanyába.
Hazaérve kiraktuk őket a karámba, minden rendben ment, küldetés teljesítve.
Fanninak szerettem volna adni egy almát, erre megint a farát kezdte nekem mutogatni, erre én mérgemben hozzávágtam a farához az almát. Erre ő színlelt egy kis ijedtséget – bár szerintem inkább erre a pillanatra várt -,mert ahogy látta, hogy valami színes repül mellette, egyből utána ment és jól megette.
Ennyit erről!
Így ért véget a mi kis kalandunk Fannikával, Luciferrel és Gyöngyivel. Még fényképek is készültek, majd küldök belőlük egy párat, amit remélem Gyöngyi is ki fog tenni szemléltetéskét a honlapra! J
A tanulság az egészből az, hogy ha a ló a farát mutogatja neked, akkor tuti, hogy nem fogsz benne élvezetet találni! Nem is ajánlom senkinek sem, mert a lovazást számtalan más módon lehet élvezni, ez nem tartozik a legélvezetesebb kategóriába, ezért nem is ajánlom senkinek sem! Gyakorlás céljából sem, semmilyen lóval!! Akinek van egy kis esze, az fel is fogja…
A nevem Tobak Dalma, és emlékezhettek rám, hiszen mindenki találkozott már velem hébe-hóba az udvarban. A legemlékezetesebb lovagló élményeim közé tartozik az az incidens, amit Gyöngyivel, Titánnal és Tóbiással éltem át. Gyöngyi és és én ugyanis egy szép napon együtt lovagoltunk a homokos és dűnés pályán. Nekem, mint abszolút amatőrnek be kellett húzodnom Tóbiással az óra után, mert én már csak sétáltam a paripával. Az oktatónk ekkor kijelentette, hogy vágtatni fog, tehát vigyázzak. Minden úgy történt, ahogyan lennie kellett, amikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a szélsebesen vágtató Titánra felfigyelt a sárga ló. Nem kellett neki több, uccu, utánaeredt a másik ló nyomába és egy új jármódot kitalálva Tóbiással az élvonalba kerültünk. Még nem láthatott heted-hét határon senki olyan versenyt, ami a két négylábú között zajlott. Tudtommal a galoppban közlekedtem és vegyítettük azt a bikarodeózás, illetve a mezítelen vonagló táncosnő műfajával is. Én, mint a spanyol viasz feltalálója, ajánlom figyelmetekbe a győzelem kulcsát!
Itt az ideje, hogy pótoljam hiányosságaimat, legalábbis egyet mindenféleképpen!Ismét egy történettel fogtok gazdagodni, és valószínűleg a last weekend videó is érthetővé válik számotokra...Csak a suli közbeszólt mostanában és ezért nem volt időm írogatni, de jelentem a vizsgáim sikeresen lezárultak, így most jön a jólmegérdemelt lazítás, egészen február kettőig!!HURRÁ!!
Történt ugyanis, hogy a decemberi pályalovaglás miatt meglátogattam Gyöngyit és kis családját...Ezzel nem is volt gond.Szokásosan ment minden, mint a karikacsapás, gyanúsan gond nélkül folyt minden!
Gyöngyi, mint máskor is Tóbiást osztotta be hozzám, mondva, hogy kell neki egy kis idomítás, meg a nehéz feladat mindig a jó lovasnak jut...Ezt a kijelentését azonban a későbbiekben sikerült meghcáfoni, szeretett Tóbiásunknak köszönhetően...De azért így is szeretem őt!Nem különben, mint Titánt, vagy Szilajt!Sőt!Ettől az évtől kezdve Tóbinak kitüntetett helye lesz a szívemben!Ugye örülsz Gyöngyi!Történt ugyanis, hogy a bemelegítést követően Gyöngyi kezte megépíteni a pályát...Minden szokásosan zajlott, amíg Gyöngyi lerakta a pályára a pálcákat, addig mi nyugodtan sétálgattunk körbe-körbe. Nem is volt ezzel baj, csak a mikor már élesben ment a dolog, akkor szeretett Tóbiásunk valamiért sohasem arra akart menni, amerre én akartam: Gyöngyi adott nekem egy kis iránymutatást is, hogy mikor mit csináljak, de sajnos nem használt semmi se.Legalábbis nálam nem.Ezután felült rá Gyöngyi is, nála működött a kis huncut!!Tehát bennem volt a hiba, láthatóan, nem a lóban, de ez általában így szokott lenni.Nem jó gombot nyomtam meg rajta, ezért nem működött...Miután Gyöngyi Lovagolt vele egy kicsit - azt hiszem, h így volt, ugyanis az én emlékeim is halványulnak -, én is visszaülhettem rá.Lötyögtem Tóbival egy sort, valamennyire jobban is működött, mint előtte, így én is megnyugodtam.Vesztemre.Tóbiásunk kapott az alkalmon és valami miatt - biztos egy isteni sugallat hatására, ami azt mondta neki, h FUSS!Tóbi!FUSS!!ha kedves az életed!Ez a lány meg fog téged nyuvasztani!!FUSS! A lényeg az, hogy abban szent minutumban, amikor én élveztem az esti lovaglást Tóbiás hátán, gondolva azt, hogy engem meglepetés nem érhet...Abban a pillanatbanTóbiás megindult, mint akit puskából lőttek ki és egy versenyló - gondolhattok itt Overdosera nyugodtan - sebességével megindult velem a hátán. Mintha a rajtgépből ugrottunk volna ki!Én eközben azt hittem, hogy hirtelen alólam ugrik ki...majdnem sikerült is neki, de az tuti, hogy én szívtam volna nagyobbat...Szívtam így is!Nem is kicsit!Tóbiásunk nagy vidáman vágtatott körbe-körbe.Velem a hátán.Tehetetlenül.Azt hiszem úgy néztem ki, mint valami zászló, ami rendületlenül és tehetetlenül lobog az árbocon, ugyanis az ijedtségtől nem tudtam semmit se csinálni! Közben elfeledkeztem Gyöngyiről, aki ezalatt a pálya széléről figyelte az eseményeket...Aztán beszaladt a pályára is és próbált közben engem koordinálni, teljesen reménytelenül, ugyanis Tóbiásunk nagy vidáman vágtatott körülötte velem a hátán!Közben egyszer-egyszer meg is csúszott a változatosság kedvéért, hogy annál rémísztőbb legyen a helyzet - ugyanis a pálya elég pocsolyás volt!Gyöngy meg csak állt a pálya szélén: Lilla fogj rövidebb szárat!!!Lilla fogta a rövidebbet, de ez mit sem ért...Így vágtattunk körbe, körbe jó sokáig, amíg egyszercsak Tóbiásunk is érezte a fáradtságot, gondolta, hogy mégsem mehet ez így örökké és lassítani kezdett.De addigra már az én adrenalin szintem az eget verdeste, Gyöngyié nem különben...ÉS eljött a várva várt pillananat, amikor sikerült a lónak annyira kifáradnia, hogy végre lejjebb kapcsolt ügetésbe, nem sokkal később lépésbe.Mondanom sem kell, hogy maga volt a menyország/ megkönnyebbülés!!mind a hárman kapkodtunk a levegő után: Tóbi a fáradtságtól, én attól, h sikerült élve megúsznom az utazást, Gyöngyi pedig az ilyedtségtől...Hülledeztünk is utána rendesen. Gyöngyi pedig elmondta - amit a vágta közben is próbált tudtomra adni -, hogy ilyenkor, ha a ló elrohan, az egyik szárat két kézbe kell venni és addig cibálni, amíg a ló kis körön kezd el mozogni és ettől lelassul és megáll.Én ezzel ellentétben csak a szárat húztam de nem eléggé, így nagy vidáman tudott velem vágtatni - de inkább száguldani - a kis cukorfalat! Nem baj Tóbi! Így szerretünk Téged, ahogy vagy! Csak másokat ne viccelj meg ennyire! Az én képességeimet már úgyis tesztelete a nyáron.Akkor egy esés lett a végeredmény, most nem!HÁH
Ez után az eset után Gyöngyivel megbeszéltük, hogy ha mgegyszer ilyen elrohanás történik, ebben az egy esetben van megengedve a szárak cibálása, azért hogy a lovat körre állítva lassabb mozgásra késztessük és megállítsuk.Szegény Gyöngyi! Kaptam is az ívet utána, hogy ő már kezd öregedni (én nem különben) és az idő előrehaladtával egyre nehezebben bírja a stresszt. Az a nap maga volt a csúcs ebből a szempontból, de én se szeretném, hogy megismétlődjön, nem volt a legjobb élmény! De megjegyzem, Tóbi biztos élvezte! Na nem baj! Ennyi öröm neki is kell! Lényeg, hogy mindannyian sérülés nélkül túléltük azt a napot és ennek tudatában vonult vissza Gyöngyi a téli vakációjára!Szép kis kezdet volt, az biztos!:)
2008.11.16. 15:46
A legeslegemlékezetes lovasélményemim:1.amikor titánon ültem 2.amikor először vágtáztam(szilajon) 3.amikor nyeregbe kezdtem lovagolni(tóbiás) 4.amikor egyedül ügetem (szilajon)5...minden Puszi:nelly
2008.11.01. 16:32
Sziasztok! Nekem 3 legemlékezetesebb lovasélményem van!
Először azt mondom, amikor Sziajon vágtáztam. Nagyon jó volt, és kényelmes. Nagyon gyors, és szélsebes paci! Szeretem nagyon Szilajt, csak most le van sátulva szegény. Alexával is leápoltuk :)
Másodszor, amikor egyedül lovagoltam Szilajon, az nagyon jó volt. Akkor mondta Gyöngyi, hogy már ügethetek egyedül is. ( Hevederbe) . Tehát ügettem egyedül! Óra végén azt is mondta, hogy következő orán már vágtázhatok, csak sajnos akkor sántult le szilaj :(
Harmadik pedik az volt, amikor Tóbin ügettem nyeregbe egyedül. Nagyon élveztem :D
Szeretek nyeregbe is lovagolni, meg hevederbe is :)
---By---: Rita
2008.10.29. 22:46
Szer vusztok kedves gyerekek!
Ahogy már megszokhattátok, mindig írok vmi cuki kis történetet, amiben van valami tanulságos, vagy éppen elgondolkodtató.A kövezkező eset nem itthon történt kis vásosunkban, hanem egy messzi-msszi galakszisban, ami tőlünk csupán 60 m távolságra van...Ez a hely nem más, mint Szeged, ezen belül is Szőreg.Mivel most a székhelyem hétköznap Szegeden, hétvégén pedig Orosházán van, de szükségem van a lovak közelségére, ezért Szegeden is kerestem egy helyet, amit mások is ajánlottak, így jutottam el a szőregi lovardába...
Igaz a tulaj felesége nem volt valmi szimpatikus személyiség - de nem is ez a lényeg -, meg a lovász csaj is egy kicsit sokat kiabált, ennek ellenére tökre sikerült megszeretnem ezt a helyet.Méghozzá a következők miatt: van egy nagyon jóarc edzőkoma, akinél már az első nap sikerült bevágódnom azzal, hogy nem kezdő voltam,éppen ezért szereztem neki egy jó délelőttöt - mondta is, hogy végre nem egy kezdővel van dolga és meg is dícsért -, aztán a tulaj koma is előkerült, aki ismerte a "diskóst", akinél előzőleg lovagoltam pár évet, majd szép lassan a lovakkal kiabálós lovászcsajjal is sikerült összespanolni..Kiderült, h nem is olyan rossz ember ő, csak lehet a stressz hozta ki belőle.Szóval ha nem is minden a legkirályabb, de a fontosabb emberekkel jóban vagyok!És ez a lényeg!
A lovacskákról annyit, h még csak kettőre tudtam felülni..Az egyik majdnem meg akart halni alattam, olyan lassan ment, hogy még a tej is megaludt volna a szájában.Ennek ellenére tök kényelmes az ügetése a drágámnak + a vágtája is tök jó, csak kicsit nagyon erőlködnöm kellett rajta, hogy valamenyi lendület legyen a mozgásában.A ló becses neve Virtusz, aki egy szürke kanca és állati kedves feje van és ló kinézete van neki. A másik jószág pedig egy alacsony sárgapej kanca volt - nem tudom hogy mondják az olyan színű lovat, akinek a lábai + a farka fekete, de a testén a szőr sárga, remélem azért el tudjátok képzelni!Ezt a lovacskát Dórának hívják és annyit érdemes róla tudni, hogy futószáron angyalként viselkedik, de ha szabadon engedik, akkor bizony megérzi a szabaság szelének friss fuallatát és olyankor ő is a széllel együtt akar száguldani!Így volt ez, amikor ráültem...
Jobbanmondva őt osztotta ki nekem az edző, és meg nem tudtam, hogy mit is vállalok ezzel a lovacskával, aki mellesleg úgy néz ki, mint egy disznó, ugyanis el van hízva, a hasa meg akkora, hogy én vemhesnek néztem.Ekkor derült ki, hogy a karámban eleszi a többi lótól a kaját!Történetem főszereplője Dóra lesz tehát, akit könnyebb átugrani, mint megkerülni!
Most történt a dolog hétfőn.Direkt ezért utaztam át Szegedre, a napfény városába, hogy lovazhassak egyet!Dórát kaptam meg.Leápoltam, felszereltem, minden rendben volt.Elkezdtem vele sétálni a lovardában, közben az edző futószárazott egy másik lovast, de néha azért én is kaptam instrukciókat,hogy mit csinálok roszzul és hogyan javítsam ki a hibáimat.Így is tettem, közben Dóra ügetésben eléggé lendületesen ment, olykor már rohanás közeli állapotba kerültem vele.Azért igyekeztem a kezemben tartani a dolgokat, nem engedtem neki, hogy rohanjon. Aztán már eleget ügettem vele, amikor kérésemre megengedte az edző, hogy vágtathatok vele egyet: szigorúan körön, nehogy elrohanjon...Be is indítottam a lovat, akinek több sem kellett és úgy megindult, mint akit puskából lőttek ki!Ekkor már tudtam, hogy mi a dolgom, mert már régen ültem rohanós lovon, de tudtam, hogy ilyenkor körözni kell a lóval, hogy ne tudjon elrohanni és a körnek egyre kisebbnek kell lennie.Így is tettem.Csak közben szörnyű volt hallani, hogy szegény pára a körök kisebbedésével egyenes arányban kezdett el fújtatni + erőlködni, jelezve felém azt, hogy ő továbbra is a szelek szárnyán érezné jó magát!Hát én meg nem!Ugyanez volt a a szituáció a másik kézre is...Akkor már a beugratásnál jobban nekiiramodott kis huncut és sikerült tenni egy kört a teljes lovardában.Az edző + ott kiabált nekem, hogy dőljek hátra+ miegymás, én meg csináltam amit mondott. A végén meg is kaptam a magamét: Állítólag úgy néztem ki azon a vágtató lovon, mint egy szijú indián, aki az elveszett bölénycsordát üldözi...Csak a bölénycsorda hiányzott volna!Szegény edző szerint a szél még azt a néhány szál haját is lefújta a fejéről, úgy izgult, hogy le ne essek!Jobban izgult, mint én...Szerinte!Csakhogy ő azt nem tudhatja, hogy én mennyire izgultam, amikor ott vágtatott alattam a kis izomgolyó!De megérte, mert egy tapasztalattal ismét gazdagodtam!
Jó, hogyha van valaki körülöttünk, amikor mi lovagolunk és látja, hogy mit alkotunk, mert szerintem így tudunk igazán fejlődni és csökken annak az esélye, hogy balesetet szenvedünk, vagy okozunk...Remélem tetszett nektek! Jó lovazást! Pilla/Pillanó voltam
2008.08.03. 20:04
Az én legjobb lovas élményem az volt hogy felülhettem Tóbiásra.
2008.02.05. 14:08
Szervusztok!
Most egy olyan történetet fogok nektek elmesélni, amely a valóságban is megtörtént és persze a főszereplő Fanni, aki megelégelte egy kutya zaklatását és ezt megelégelve véget vetett nem csak a történetnek, hanem majdnem a kutya életének is:
Szóval az eset úgy történt, hogy a szomszédomékhoz mentem lovazni és ott mesélték, hogy az előző nap, amikor Fannikát kiengedték a karámba, nem tudott teljes figyelemmel a száraz fű legelésére kocentrálni, mivel a nyugalmát egy Dallam nevű kis foxi zavarta meg azzal, hogy besökött a karámba és hangos ugatás közepette kergetni kezdte a lovat.
Dallamról azonban tudni kell, h nem túl nagy kutya, kb 30-40 cm magas, fekete színű kis foxi, aki nem ilyed meg semmilyen nagy és félelmetes dologtól.Sőt már egy macskát is megölt, de ez nem csak az ő érdeme, hiszen a gazdája idomította be rá.Így lehet, h úgy gondola, megpróbálkozik egy kicsit nagyobb jószág becserkészésével is, hiszen a csirkéknél sem járt sikerrel egykoron. Annyi esze viszont lehetne, h a jámbor természetűnek tűnő lovacska sem fél használni a természet adta lehetőségeket:esetünkben a kőkemény patáit!nem beszélve arról, hogy termetre is messze túlszárnyalja Dallamot...
Szóval a ló békésen legelészett volna a karámban, ha a kutya meg nem zavarta volna a nyugalmát hangos ugatással+ kergetőzéssel...
Szegény Fanni eleinte megijedt tőle és előjött benne a menekülő ösztön.A kiskutyának meg virult a feje - kicsi a bors, de erős alapon-, h egy ilyen nagy állatot is futásra kényszeríthetett...Csakhogy a pünkösdi királyság sem tarthat örökké!Ennek bizonyítékakéánt a ló megunta, h egy ekkora kis vakarcs képes őt sakkban tartani, ezért úgy htározott, h ezt tudtára is adja, méghozzá úgy, h egy életre tanuljon belőle! Egy jól irányzott hátsóláb használattal móresre tanította a mi kis nagylegény Dalamunkat, aki a rúgás következtében ívesen repült két métert, ha nem többet. Úgy is lehetne fogalmazni, h Fannika technikai KOval győzött, de szó szerint, mivel a kutya a seggenbillentés után elveszítette az eszméletét!
Lehet nem is élte volna túl a rúgást, ha nincs ott a lovászcsákó, aki mindennek szemtanuja volt.Életmentő tette hajtott végre a kutyán: egy vödör vízzel sikerült a kis kómás barátunkba életet lehelni, aki ezutá egy kis időre elkerülte Fannika társaságát.
Csak az volt a bibi, h nem sokáig, mert amikor én mentem lovazni már sokkal bátrabb volt a mi kis dallamunk. Éppen lovagoltam a karámban, amikor a lovászcsákó lejött megnézni minket.A kutya meglátta a lovat és farokfelcsapva berohant a karámba és mérgesen ugatni kezdett minket...A ló pedig eléggé felbátorodva érezte magát az erőfölény miatt, m rá akart ugrani úgy h én a hátán ültem...Kellemes érzés volt, mond6om.
A történet vége az lett h a Dallamor kirakták a tanyából, így senkit nem veszélyeztetett.Ennyi mára a kis sztorim a kiskutyáról és Fannikáról!remélem tetszett nektek!Sziasztok! Pilla
2008.02.04. 17:18
Ez most nemrég volt. Pontosan: 2008. 02. 02. szombat
Először úgy volt hogy Szilajjal ügetünk és aztán megcsináljuk időre a pályát, de ez nem jött össze!! Mivel Szilaj az első kör ügetés után beugrott vágtába, de rögtön visszafogtam és ez így ment minden körben és így közben megtanultam egyedül vágtázni!! Aztán lenyugodott Szilaj és utána csak akkor kezdett el vágtázni amikor jelt adtam rá!! Nagyon jó volt! Nem hittem volna hogy 2 hónap kihagyása után, az első alkalommal vágtázni fogok!! De nagyon jó volt!!!!!!!!!!!!!!
Fruzsi
2007.09.05. 19:47
Sziasztok!
Írok még egy történetet ami velem történt meg. Lovastúrán voltunk Nagyszénásról indultunk és Csorvásra mentünk át lóháton és lovaskocsikkal és váltogattuk egymást mert voltunk elég sokan meg az út is elég hoszzú volt. Csorváson 2 ló ijjászbemutatót tartott az egyiket én melegítettem be. Erről a paciról azt kell tudni hogy nagyon gyors volt és elég nehéz volt megfogni is de azért nagyon élveztem. Ezután volt 4 ijjász és köztük én is ott voltam. A hazafele úton ránksötétedett és a kedvenc pacimmal (Sábával) mentem a földúton nagyon jó volt olyan sötétbe kint terepen lovagolni. Ezt a túrát sohasem fogom elfelejteni. :D:D
Réka
2007.08.30. 10:23
Hát igen JJenni a tavalyik aug 19 jó volt bár én nem hajtottam fogatott helyette ijjászkodtam Csabiról acsacsiról de a díjugratás és a torna naon jó vol. Sok jó emlékem van még a lovakkal kapcsolatba.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
muszáj volt
Új bejegyzés
Frissítés
De persze nem történt semmi baj! 
Tóbiáson.
Köszi Göngyi!
ültem 2.amikor először vágtáztam(szilajon
) 3.amikor nyeregbe kezdtem lovagolni(tóbiás
) 4.amikor egyedül ügetem (szilajon)
5...minden Puszi:nelly